www.krisztuskereszten.eoldal.hu

RIERSCH ZOLTÁN

Amíg van időm

         
         Előszó helyett

         Riersch Zoltán verseiről


         Bár a szerző már több kötetet publikált, mégis ez az első könyve, melyet saját maga és az alulírott mentor is teljesen kiérleltnek, komoly irodalmi színvonalúnak tart.
 
         A költő megtalált, véglegesnek ígérkező hangja egységes és magabiztos.

         Mesterei – minden valószínűség szerint – a XX. század második felének német lírikusai. Sok rokon vonást mutat, pl.: Erwin Jaecklével, Alfred Gessweinnel és Gerhard Meierrel; de a modern lengyel költészetben is találhatunk hasonló hangvételű és mondanivalójú lírikusokat, pl.: Tadeusz Rózewiczet, vagy még inkább Tymoteusz Karpowiczot.

         A kötetben közölt írások – többnyire – rím nélküli, kopár, mondatritmusra épülő szabad versek, helyenként meglepően szép, drámai hatású szóképekkel.

         A szerző erős egyéniség. Még elvontnak tűnő filozofálgatásai közben is szubjektív életrajz alapállású marad.

         Egy időtől érlelt, bölcs, bibliai hitű és erkölcsű ember áll itt szemben a mai világ kaotikus kavargásával. Biztos és pontos ítélete van korunk problémáira és dilemmáira.

         Azonban nem kíméli önmagát sem. Belátja és elismeri a saját negatívumait is.

         Teheti, mert biztos érzelmi háttér nyújt neki menedéket: népes családja, múltja, szülőföldje, élete egykori társának szép emléke, de mindenek felett a felesége, Marika, aki rendezett otthont, nyugalmat biztosít neki ahhoz, hogy szabadon szembesülhessen korunk fényeivel és árnyaival.

         A kötet elolvasása mindenkinek igazi élményt és lelki gazdagodást nyújthat.

         Reméljük, hogy verseinek nemes közvetlensége és – komplett volta ellenére – azonnali érthetősége hatni tud, és mindenhol értékelni fogják.

        
         Lectori salutem!

                                                                                     
                                                             Fa Ede 
                                                  költő, esszéíró, kritikus
        



A világ relativitásának létezése maga a tünékenység
az isten és az egzisztencia között.
Mind a létharmónia, mind a nihilista szétszaggatottság
önmagában nem igaz.
Mind kettőben hamis, totális ítélet bújik meg.
A művészet beszélteti a jelzéseket.
Ha meg akarjuk fejteni,
újra szét kell választanunk azt, ami együtt van…
(Jaspers)


         Pascal, Jaspers, és Riersch Zoltán


         A francia Blaise Pascal és a német Karl Jaspers – más-más korban – az ember szellemi válságát fejezték ki, de elvezettek a titkos, szavakkal már-már kifejezhetetlen reményig.
        
         Akárcsak Riersch Zoltán, a saját filozofikus publikációiban és legjobb verseiben.

         Filozófia nélkül nincs költészet. Költőnket bizonyára megihlették ennek a két nagy gondolkodónak - a nagyon líraian és aforisztikusan kifejezett - eszméi.

         Mindkét nagy filozófus mélyen hívő, istentől ihletett lélek volt. Ebben is rokonai Riersch Zoltánnak.


                                                                                     Fa Ede



A kezdet és a vég között is a kezdet és a vég után kutatok.
Keresem azt a létet, amely nem csak eltűnés.
(Jaspers)


Az ember oly nagy, hogy nagysága
még önnön nyomorúságának ismeretében is megnyilvánul.
Annak ellenére, hogy tudatában vagyunk
létünk minden nyomorúságának,
amely ránk tör, és torkunkat szorongatja.
Valamiféle elfojthatatlan ösztön rejlik bennünk,
amely felemel minket.
(Pascal)







SZERELEM ÉS GYÁSZ

míg van időm    
(Marikának, feleségemnek)

szemem pillája
arcom redői mögül
előveszlek
fűbe terítem vágyam                                    

gyermeki vággyal
ifjúkori bájjal
leheveredünk
a barackfa alá

felettünk az ágon
galambok turbékolnak

szeretlek
míg van időm

velőmig hatolt
szerelmed
egy pillanatig se késsen
a köszönet

s ha majd
továbbsodor az élet
befészkelem magam
szemed sarkába

könnyeid
és mosolyod közé
       

kései vágy

kiszáradtam
te mégis
előcsalogatod nedveim

tomboló
szeszélyes árként
zúdulnak alá
az őszi éjszakában

felhajtott szoknyával
fürgén belegyalogolsz
sorsom zúgójába
combodat mossák
a szerelmes habok

káprázik szemem
titokzatos köd borítja
párássá teszi
a már ősszé szelídült korom

de bennem
már az édes
a lidérces és démoni
látványtól is
csitulni kezd a kései vágy


túl a hatvanon

én még
mennék feléd
de te már
távolodsz tőlem

mint az egykori dolgok

fogyóban
a lobogás
és a hogyan

megmaradt titkaim
túl a hatvanon
futni hagyom

hírnöknek
a végtelenbe

         
         titkos félhomályban

         az őszi sötét
         kabátja mögé bújik
         a csend

         a máskor oly
         kíváncsi hold
         szemérmesen tekint
         az estharangtól szentelt
         tájra

         az az egy két
         utcai lámpa
         félig vagy tán egészen
         lecsukja a szemét

         a titkos félhomályban
         átöleli
         a szerelem a vágyat

         már nem is számítanak
         a csak percemberek

  
magány

bealkonyult

a puritán
szürke
szoba
sarkában
 
egyedül kuporog
a kifakult csontú
magány

pedig
nem kell nagy ágy
a
nagy szerelemhez.

egykor

egykor
két kezed vasmarkától
párologtak nedveink

szélfutta
aranysárga mezőként
ringtunk
fel s alá
búzavirágkendővel bekötött szemű
pipacs árnyékában


évforduló

én nélküled
levél nélküli
kopár fa vagyok

gyökértelen

ma
odafenn csillag
idelent
riadt gyertya ragyog

derengő itt lenn
fénylő uránuszi odafenn

jégfalu otthonom ablakában
tört gyertya ég

szobám légüres

néha gyermekzajjal álld meg az úr
az unokák sírnak
keresik a zitamamát

nem értik a hiányt

velem együtt keresik
a megfoghatatlant

csendre hajtottam fejem

tegnap
újra temetődben jártam

mióta elmentél
társam a tetemre hívott
foltos hiány

szerelmem
fantom-ölére bújva
nem érzem csókod
kezed kérdező érintését

csak belülről látom
szemed huncut fényét
nem mellettem alszol
és én nem látom
kócos ébredésed

lakásom mohaillata helyett
az őszi temető ózonját érzem
a gyertya a fenyő
és az áhítat
könnyes szagát

az emlékező gyertyák ölelésében
csendre hajtottam fejem.



Az ember sokkal több, mint amit önmagáról tudhat.
Embernek lenni annyit tesz, mint emberré válni.
(Jaspers)

A múlt és a jelen csupán az eszközünk;
célunk csakis a jövendő.
Így tehát sohasem élünk, hanem csak remélünk élni.
(Pascal)



KÉRDÉS ÉS FELELET




kérdés és felelet
                           
áldás vagy verés
a valamit tevés

s ha majd
fehérré fakul
a csont
daccal jön a felelet

a lélek tisztaságában
         valóvá válik az álom
alámerülök
patyolatvizében

cserzett ujjaimban
újraéled az érzés


értelme az Igének

homlokom a sapkám
szememre kéne húzni

hadd ne lássam

nem mindig talpra esnek
a fel-feldobott szavak

s akkor
mi értelme az Igének


szavak

a sötétben
elbújik a csend

ha mindenki hallgat
ki kopogtat az ajtón

kérdéseire
feleletet vár
az ablakon áttetsző
lámpa fénye

a szavak
csak szavak
ha nem hitünk szerint
épülnek fel gondolataink


hét lakattal
                           
ha
hét lakattal is van
zárva

egyszer
minden ajtó
nyílik

de
istentudja
titkainktól
minden este
be is zárul

ám
egy csipetnyi
titkolt valóság
a legmélyebb
zugból

még
ha
hét lakattal is van
zárva

mindig
ajtón kívül marad



mindszenteki szél

a nyárnak is vége
az ősz
mázsás lépteivel
kifelé baktat
az indián nyárból

útjában
békanyálas árkok
záporvert temetők

varjak kaparásszák
kukoricatábla hátát

aranyindáin
a dombok közti mélybe
ereszkedő nap
csókot vált
a mindszenteki széllel

a gyertyák homályában
átöleli egymást

a volt és a van

egyhelyben állok

egyhelyben állok
nem mozdul a szél

csak
a viharverte sors
caplat el mellettem

s fenn
a sötétségben

tőlem búcsúznak
a holdsárga csillagok

mea culpa

bocsánatért esdekel
az alázat
kérkedik
ki arcon verte

dicsőség
vagy gyalázat

mea culpa


fekete lyuk

         az árnyék
         madárcsontú

         terhétől megdől
         majd fáradt
         füstifecskeként
         lassan húzni kezd
         a szürkülő ég felé

         elsüllyed az ifjúság
         a távoli harangszó
         zúgó tengerében

         még csobbanna
         néhányat

         de hírtelen
         ellepi
         valami nagy-nagy
         fekete lyuk


ki tudja

ki tudja
mikor volt a kezdet

mikor jő a vég

s a lenn
biztos hogy lenn van

s mire eljön az éj
nem lesz e már
végleg sötét

        

Törekszünk túlhaladni önmagunkon,
és isten-tudatunk mélységével együtt növekszünk,
ezzel egyszersmind áttekinthetőbbé leszünk
a magunk semmiségében.
(Jaspers)

Aki nem látja a világ hívságos voltát,
az maga is hívságos lélek.
(Pascal)






MUSZÁJ ELMONDANOM




muszáj elmondanom

kinyitom a szemem

íriszem
olvadó aranyglória

ablakán
betör a fény

fény - fény s fény

emóciók
sors
sorstalanság

papírra kéne vetni
le kellene írni

de
muszáj elmondanom

mert tollamból
kifogyott az élet

nincs bocsánat
 
miért én kérjek
bocsánatot

e világnak

újkori ősemberként
megbilincselt kezű
szolgája vagyok
 
a sok ígérettől
ádámvéres évacsont

s mivel a kutya is kiköp
nincs bocsánat

jövőkép

szorít az Idő
semmiség

és akkor mi van

életünk
elhajított kavicsként
kacsázik néhányat

majd
elsüllyed
a semmivé
váló
idő
tengerében


végveszélyben

a korsátánok
mint az eredendő bűn
reinkarnációi
hatalmat nyertek
az álnappalok fölött

isten megütközött
s én
becsukom a szemét

ott fenn
a magas égben
végveszélyben
az utolsó ítélet

a mindenségben

tüzes székben
isten ég el


Isten szava, mint ítélet,
saját ítéletünkben valósul meg, tetteink fölött.
Isten olyan mértékben van számomra,
ahogy én ténylegesen létezem.
(Jaspers)

Küzdelem tetszik nekünk, nem pedig a győzelem.
Sohasem a dolgokat hajhásszuk,
 hanem magát a hajhászásokat.
(Pascal)







ELSZÁMOLÁS


elszámolás

haragra villan
a maradék élet
a távolitól
megszépül
a halott

mit számít már
az egykori gőg

kíméletes
az elszámolás



töviskoszorú

kérges tenyerű
jobb kezem
kezet fogott
az isiászos ballal
édes jó istenem
ideje lenne már
kibékülnöm
önmagammal

hat évtizedes
életem fája
alatt
mohaágyon ül korom
arcomba hajolnak
a csönd ágai
elsüllyedtek bennem
az egykor cikázó szavak

sok éve állok ott
ahol
nem csak egyhelyben álltam
még vágyom vonatra szállni
utazni hegyen völgyön át

de hiányos szándék
az akarat

szemez velem egy gondolat
én is mélyen magamba nézek
be kell engedni az ajtón
minden rég eltemetett emléket

én távolabb néztem annál
ameddig valójában látunk
ma sötét üvegen át
figyelem
meghasonlott
sötét világunk

történt ami történt
úgy történt
láttuk
viszlát tegnap
viszlát ifjúság
fejemre rakták a töviskoronát

mit ér már
a legbecsesebb szó
ha csak lábadat lógatod

hiába vagy méltó
a lázas igyekezethez
ízekre szaggatott az akarat

         a sas és a varjak
        
1.
         ma sem lettem
nagyobb
tegnapi önmagamnál

         erőlködhetnék tovább
mindhiába

         attól nem leszek
         több
         holnapra sem

         a bölcsesség
         a kegyelem

         nem a nagyság

         2.
hóba szórtam
magjaim
hóba írtam
         gondolataim

         felfalták
         a kányák
         mégis
         hatvan évem
         hatvan felé szakítom

         ifjú gyermekként
         mozog a toll kezemben

         tavaszi szélként
         trópusi viharként
         cikázó sasként

         3.
         alattam
         a föld árnyákos oldalán
         egymással vitáznak
         a varjak


álom

már
nem lötyög rajtam
az élet
rámszabott ruhája

hatvan évem
több száz kilós szorításában
feszengek

letépném
 
s meztelenségemben
újraálmodnám
csontsovány ifjúságom


hat évtized terhe

az évek
kattogó gyorsvonatként

elhanyagolt síneken
pattogó kitérőkön

cammogva
 robogtak

én mégis
évekig
nyitott tetejű
képzeletbeli vagonokban éltem
felettem a borús égen
szürkén mosolyogtak fellegek

állomásról állomásra
utaztam
sosem volt gyermekként
s mindig őszi ködben

hat évtizedem terhe

hiába a tavaszi kikelet
már nem oszlik a köd


kenyértestvér

olyan valószínűtlen
az egykor volt
egyszerű

pedig
kenyértestvére
az emlékezésnek

ahogy jöttem

úgy megyek el
ahogy jöttem

úgy éltem
ahogy hagytak

már
nem lenne méltó
hozzám a panasz

szűk volt az élet

nekem
és
a létnek


         deus ex machina

         a csend asztalához ültem
         mellém telepedett az este

         egy hunyorgó csillag mögül
         visszafordult a szél
         s hatvan évem terhét
         kipörgette a sors
         isten tenyeréből

         magjaimat
         magába forgatta a föld
         termésükből
         áldott szókenyérként
         születtem újra és újra

         s lám a teremtő akaratból
         cselekedeteim kalászai között
         a pipacs s kéklő virág árnyékában
         többé nem terem meg a gaz


pucéran

bort iszom
nem vizet prédikálok

rejtőzködnék
de titkom parázsra lépett

most ítéletre várva

meztelenül állok
bíráim előtt

s ha megfeszítenek

akkor is
borban a pucér igazság


eljövendő

gyere bölcs halál
kezet nyújtok neked
kiszorítom belőled
embergyilkos életed

gyere nyűgös világ
megharcolok veled
szeress gyilkolj
taposs a sorsba
mutasd meg igazi képedet

gyere
halhatatlan és igazságos
isten
kiben embert éltem
és hittem
ítéld meg sátánölelt életem
tedd egészé és végleg
ítéletem

gyere
csillagvirágos galaxis
hadd legyek én is
csillagfelhő
hadd legyen égi fényem
az esthajnal
utat mutatva
az eljövendő megváltónak


Keresem azt a létet, amely nem csak eltűnés.
Minél szabadabb az ember,
annál bizonyosabb számára az Isten.
A hatalom birtokosainak öntelt tervezgetése
a történelem vélt, totális ismerete alapján, katasztrófákban hiúsul meg.
(Jaspers)

Az emberek olyan szükségszerűen bolondok,
hogy, nem bolondnak lenni annyi volna,
mint, egy másfajta bolondság bolondja lenni.
(Pascal)



ITT RINGOTT BÖLCSŐNK


itt ringott bölcsőnk

jöttünk
innen és onnan
elhagytuk
az ősi tegnapot

kacskakezével
búcsút intett a tajga
s az őshazában
már nem sír utánunk
a táltos és a jurtaszellem

csak hazát cserétünk
szívünk a régi
 
tűlevelekből épült
fehérfalu házban
a csendes
és mégis vad
kárpátok karjai között

istván és gizella
véreként

ha nem is tetszik
egyeseknek
ezer éve
otthon vagyunk

itt ringott bölcsőnk

verejtékünkből
született
a délibábos ugar
a hófödte bérc
és a cikázó
kerecsensólyom

magyar lánya és fia

                   fekete árnyék

                   poros az út
                   mint az újszázadi
                   sors
                   kiszáradt
                   falevél nélküli
                   hársfák alatt
                   hűsöl a szegénység

                   valamiféle
                   fekete árnyék
                   húz el a házak fölött
                   s saját száján
                   sebet ejtve
                   vizitdíjat fizet
                   a nyomor

                   isten
                   becsukta a szemét
                   becsukom én is
                   mégis
                   egyre többet látok


szabadakarat

bizonygatva
a hatalom gyarlóságát
a virágzó élettel szemben

(dicső dolog)

morfondírozok
félve
a szobámban

rég letűnt homályban
keresem ifjúkorom
lázadó és akarnok
jobb jövőt remélő

hitét és szabadakaratát

alázatosan
és kellően meggyötörve
teremtő és temető
történelmünk tanulságait

         
         összezavarodva

         ahol
         véges a végtelen
         nincs virág a réteken
        
         s pénteken
         nem jajdít
         háromkor
         jézusért a harang

         ahol
         nincsenek párhuzamosok
         csak megtelt temetők

         ahol a holtak lelke zokog
         mert véges a végtelen
         mert az utópisztikus végzeten

         nincs utolsó félelem

         már emlékező
         te deum sincs
         a krisztusgyilkos pénteken

         itt felejtett az úr

         én is kételkedtem

         hitetlenül
         és tamáskodva
         vájkáltam                       
         a tövis szaggatta
         gennyes sebekben

         mégis
         valami természetfeletti
         és megmagyarázhatatlan
         ítélete után
         engem itt felejtett
         az úr

kárpátok
kőbányáiban
         kétlábú karvalyok
kaparták ki
kősíromat,
de temetésem közben
a távoli golgota felöl
vad vihar támadt,
s karjaiba kapott
a jézus-arcú szél.
        
                  

megjártam a poklot
de már nem égetik 
         ál-prometheusok
arcomról
a megcserzett húst.

uram
te harmadnapra
engem is feltámasztottál!

jogom van
a mennyországhoz


Egy semmiségtől is megvigasztalódunk,
mert, egy semmiség is lesújt minket.
(Pascal)


A lét egyenlő a szabadsággal,
de megvalósításához autentikus választás szükséges,
ám ezt csak a szeretet és a hit biztosítja.
A szabadság üres volna ellentéte nélkül.
Minden világkép a világnak csak egy metszete,
a világ nem válik képpé.
Isten az eredet és a cél, ő a nyugalom.
Benne rejlik a biztonság.
(Jaspers) 


BEVÉGEZTETETT


bevégeztetett

a korpusz árnyékát
elfútta a szél

a
bevégeztetés fája felett
műpacsirták énekelnek

a golgota oldalában
egy két szarvasbogár
hümmög a füvek között


napkelte

hogy az álmot ne zavarja
lábujjhegyen jár
a holnap

de követelődzik a kakas

s a hajnal mosolyában
pucérra vetkőzik
a reggel

apokalipszis

az eszmélés
zsenge korában
már
rég felrobbant
a világ

beleremegtek
a hajnalok
s a reggel
csak egy pillanatra
dugta ki a fejét

azóta
csak látszólag
kel fel a Nap

megfoghatatlan
az Idő

                   
                   megyünk     

         a sors huzatától

         az utcán
sarkon fordulnak
gondolataink

s utat törnek
a végtelenbe

valahonnan
mindig kimegyünk

hogy utána

bemehessünk
valahová

valamiért
valahonnan jött valakik vagyunk

ha kell
ha nem
bemegyünk valahová

s utána

legtöbbször
kimegyünk a semmibe


az Idő

az Idő
talán tegnap
talán már régebben

arcomra festette
az életem őszéből hulló
száraz falevelek
száraz barázdáit

bágyadt
a napsütés
 
lassan
mindent ellep a ködtől
könnyezik szemem

szemöldökömre
csendesen
rátelepedett a tél

éveim
útnak indultak
mint a rozsdabarna őszből
a megfáradt fecskék

egyszer ők is

talán én is
visszatérek


a hetediken

fekete és fehér szavaim
siratófala előtt állva
mályva és hamuszínű
arca színe annak
aki vélni tudja
voltam
s még itt vagyok

de összedőlt
az ősi kunyhóm
lelkem már
tovarebbenő piciny madár

keresztre feszített
kinek lételeme a posvány

állítsátok meg a földet
le akarok szállni

hogy mi lesz
s leginkább
mi marad utánam
szószikráim kihunytával
kit érdekel

a korsztárok
és butító-show-k árnyékában
kisbetűs és írásjelnélküli
az élet

állítsátok meg a földet
hadd kezdje elölről
a teremtő

újra és újra

az első naptól

a hetediken
felépítem kunyhóm
én is visszatérek



Krúdy Gyula Irodalmi Kör kiadványai
(2005-től)

                   
Cecei Horváth Tibor: Testament (versek) 2005
Antalfy István: Négyes sorokban (versek) 2006
Porubszky Ildikó: szellemidéző szellemtánc (versek) 2006
Kanizsa József: Fény-glóriában (versek, grafikák) 2007
Dedik János: Novellák csokorban (novellák) 2007
Feinek György: Ezüstlakodalom (novellák) 2007
Kanizsa József-Simon M. Veronika: Karácsonyi csönd (kifestő) 2007
Negyed évszázad 8antológia) 2007
Király Lajos: Hittem, amit tettem (vers, próza, fotók) 2007
Riersch Zoltán: Arcomba hajolnak a csönd ágai (versek) 2008
Riersch Zoltán: Barackvirág ivadéka vagyok (versek) 2008
Antalfy István: Krétakör (szonettek) 2008
Kanizsa József-Koncz Eta: Karácsonyi béke (verses kifestő) 2008
R. Vitál Mária-Kanizsa József: Igazgyöngy (versek) 2008
Kanizsa József: Két kavics (válogatott versek) 2009
Riersch Zoltán: Míg van időm (versek) 2009
Riersch Zoltán: Fészket raktam Jézus tenyerébe (Istene versek) 2009
   

A szerző köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik szellemi vagy anyagi támogatásukkal segítették a könyv megjelenését:

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet – Nagykanizsa
Bogár János elnök

Szemafor-Clean Kft. – Nagykanizsa
Böröcz Zoltán ügyvezető

Kanizsa-Infó Lapkiadó Kft, - a nagykanizsai Szuperinfó kiadója
Rudolf Tamás felelős kiadó - Török Tibor felelős szerkesztő

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata

Zalakomár Község Önkormányzata és Képviselőtestülete

T – MOBILE – Nagykanizsa
Sabjánné Varga Mária területi manager

VASTAGH FOTÓ – Nagykanizsa
Ct. Vastagh Zoltán

Halis István Városi Könyvtár – Nagykanizsa
Kardos Ferenc igazgatóhelyettes

Napfény, Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete – Nagykanizsa
Karosi Lászlóné elnök

Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. – Nyomda
Szentgyörgyvölgyi Éva szerkesztő

Takács László Irodalmi Kör – Nagykanizsa

Krúdy Gyula Irodalmi Kör – Budapest – Óbuda

Nagykanizsa Szociális Foglalkoztató Kht. – Nyomda

Jézus Szíve Plébánia – Nagykanizsa
Fliszár Károly főesperes – plébános

Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Alapítvány
Halmos Ildikó igazgató

Péter János – Nyugd. ÁFÉSZ elnök – Nagykanizsa

         Riersch Zoltán

         Egy mindszenteki hajnalon, 1948-ban szüleletett, a Kis-Balaton lába alatt, a Karosi hegyek árnyékában álmosan csörgedező Mosó patak partjától éppen egy versnyire, a festői környezetben, és néha álmos nyugalomban élő, ám identitására, történelmére, hitéletére, kultúrájára és sportjára méltán büszke Kiskomáromban. Teremtője és sorsa úgy akarta, hogy éveit és életét megossza szülőfaluja, Murakeresztúr, Budapest, és a végső földi útállomás, Nagykanizsa között. Segéd, és betanított munka, sportvezetés, népművelés, munkaügy, irodavezetés és egyéb hivatalnokoskodás, táncpedagógusság, újságírás, és sok-sok földi nyavalya, szenvedély és betegség voltak útitársai. Időskorára tíz unokával engesztelte ki a Janus arcú sors.

         Szerkesztette a Krónikát, a Monitort. Felelős szerkesztője volt a HetiMix Magazinnak, és a Dél-Zalai Civil Népújságnak. Felelőse, szervezője, szerkesztője, kiadója volt több antológiának. – Metamorfózis, Álmok, Lélekírók
 
         Tagja volt a Kanizsa Műhelynek, a Zalai Írók Egyesületének. Alapító elnöke az Aranyecset Irodalmi, Előadóművészeti, Képzőművészeti és Zenei Egyesületnek, és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Jelenleg is tagja a nagykanizsai Takács László Irodalmi Körnek, és a budapesti Krúdy Gyula Irodalmi Körnek.

         Önálló kötetei:
         Néha téved a költő – 2002, Murai szél -2004, Kicsi kéz simul s kérges tenyérhez – 2005, Petróleumlámpák árnyékában – 2006, Barackvirág ivadéka vagyok – 2008, Arcomba hajolnak a csönd ágai – 2008

         Tizenöt antológia társszerzője. Írásait több nyelvre (eszperantó, német, román, flamand, lengyel) lefordították. Számtalan prózája, publicisztikája, verse olvasható helyi és országos újságokban, s a világhálón, magyar és erdélyi honlapokon.

         Megosztott Primavera – díjat kapott 2005-ben.
         2008-ban a Krúdy Emlékbizottság Budapesten a Krúdy Szalonban – Díszoklevéllel tüntette ki.

Lexikon: Ki kicsoda Zala megyében