RIERSCH ZOLTÁN
Amíg van időm
Előszó helyett
Riersch Zoltán verseiről
Bár a szerző már több kötetet publikált, mégis ez az első könyve, melyet saját maga és az alulírott mentor is teljesen kiérleltnek, komoly irodalmi színvonalúnak tart.
A költő megtalált, véglegesnek ígérkező hangja egységes és magabiztos.
Mesterei – minden valószínűség szerint – a XX. század második felének német lírikusai. Sok rokon vonást mutat, pl.: Erwin Jaecklével, Alfred Gessweinnel és Gerhard Meierrel; de a modern lengyel költészetben is találhatunk hasonló hangvételű és mondanivalójú lírikusokat, pl.: Tadeusz Rózewiczet, vagy még inkább Tymoteusz Karpowiczot.
A kötetben közölt írások – többnyire – rím nélküli, kopár, mondatritmusra épülő szabad versek, helyenként meglepően szép, drámai hatású szóképekkel.
A szerző erős egyéniség. Még elvontnak tűnő filozofálgatásai közben is szubjektív életrajz alapállású marad.
Egy időtől érlelt, bölcs, bibliai hitű és erkölcsű ember áll itt szemben a mai világ kaotikus kavargásával. Biztos és pontos ítélete van korunk problémáira és dilemmáira.
Azonban nem kíméli önmagát sem. Belátja és elismeri a saját negatívumait is.
Teheti, mert biztos érzelmi háttér nyújt neki menedéket: népes családja, múltja, szülőföldje, élete egykori társának szép emléke, de mindenek felett a felesége, Marika, aki rendezett otthont, nyugalmat biztosít neki ahhoz, hogy szabadon szembesülhessen korunk fényeivel és árnyaival.
A kötet elolvasása mindenkinek igazi élményt és lelki gazdagodást nyújthat.
Reméljük, hogy verseinek nemes közvetlensége és – komplett volta ellenére – azonnali érthetősége hatni tud, és mindenhol értékelni fogják.
Lectori salutem!
Fa Ede
költő, esszéíró, kritikus
A világ relativitásának létezése maga a tünékenység
az isten és az egzisztencia között.
Mind a létharmónia, mind a nihilista szétszaggatottság
önmagában nem igaz.
Mind kettőben hamis, totális ítélet bújik meg.
A művészet beszélteti a jelzéseket.
Ha meg akarjuk fejteni,
újra szét kell választanunk azt, ami együtt van…
(Jaspers)
Pascal, Jaspers, és Riersch Zoltán
A francia Blaise Pascal és a német Karl Jaspers – más-más korban – az ember szellemi válságát fejezték ki, de elvezettek a titkos, szavakkal már-már kifejezhetetlen reményig.
Akárcsak Riersch Zoltán, a saját filozofikus publikációiban és legjobb verseiben.
Filozófia nélkül nincs költészet. Költőnket bizonyára megihlették ennek a két nagy gondolkodónak - a nagyon líraian és aforisztikusan kifejezett - eszméi.
Mindkét nagy filozófus mélyen hívő, istentől ihletett lélek volt. Ebben is rokonai Riersch Zoltánnak.
Fa Ede
A kezdet és a vég között is a kezdet és a vég után kutatok.
Keresem azt a létet, amely nem csak eltűnés.
(Jaspers)
Az ember oly nagy, hogy nagysága
még önnön nyomorúságának ismeretében is megnyilvánul.
Annak ellenére, hogy tudatában vagyunk
létünk minden nyomorúságának,
amely ránk tör, és torkunkat szorongatja.
Valamiféle elfojthatatlan ösztön rejlik bennünk,
amely felemel minket.
(Pascal)
SZERELEM ÉS GYÁSZ
míg van időm
(Marikának, feleségemnek)
szemem pillája
arcom redői mögül
előveszlek
fűbe terítem vágyam
gyermeki vággyal
ifjúkori bájjal
leheveredünk
a barackfa alá
felettünk az ágon
galambok turbékolnak
szeretlek
míg van időm
velőmig hatolt
szerelmed
egy pillanatig se késsen
a köszönet
s ha majd
továbbsodor az élet
befészkelem magam
szemed sarkába
könnyeid
és mosolyod közé
kései vágy
kiszáradtam
te mégis
előcsalogatod nedveim
tomboló
szeszélyes árként
zúdulnak alá
az őszi éjszakában
felhajtott szoknyával
fürgén belegyalogolsz
sorsom zúgójába
combodat mossák
a szerelmes habok
káprázik szemem
titokzatos köd borítja
párássá teszi
a már ősszé szelídült korom
de bennem
már az édes
a lidérces és démoni
látványtól is
csitulni kezd a kései vágy
túl a hatvanon
én még
mennék feléd
de te már
távolodsz tőlem
mint az egykori dolgok
fogyóban
a lobogás
és a hogyan
megmaradt titkaim
túl a hatvanon
futni hagyom
hírnöknek
a végtelenbe
titkos félhomályban
az őszi sötét
kabátja mögé bújik
a csend
a máskor oly
kíváncsi hold
szemérmesen tekint
az estharangtól szentelt
tájra
az az egy két
utcai lámpa
félig vagy tán egészen
lecsukja a szemét
a titkos félhomályban
átöleli
a szerelem a vágyat
már nem is számítanak
a csak percemberek
magány
bealkonyult
a puritán
szürke
szoba
sarkában
egyedül kuporog
a kifakult csontú
magány
pedig
nem kell nagy ágy
a
nagy szerelemhez.
egykor
egykor
két kezed vasmarkától
párologtak nedveink
szélfutta
aranysárga mezőként
ringtunk
fel s alá
búzavirágkendővel bekötött szemű
pipacs árnyékában
évforduló
én nélküled
levél nélküli
kopár fa vagyok
gyökértelen
ma
odafenn csillag
idelent
riadt gyertya ragyog
derengő itt lenn
fénylő uránuszi odafenn
jégfalu otthonom ablakában
tört gyertya ég
szobám légüres
néha gyermekzajjal álld meg az úr
az unokák sírnak
keresik a zitamamát
nem értik a hiányt
velem együtt keresik
a megfoghatatlant
csendre hajtottam fejem
tegnap
újra temetődben jártam
mióta elmentél
társam a tetemre hívott
foltos hiány
szerelmem
fantom-ölére bújva
nem érzem csókod
kezed kérdező érintését
csak belülről látom
szemed huncut fényét
nem mellettem alszol
és én nem látom
kócos ébredésed
lakásom mohaillata helyett
az őszi temető ózonját érzem
a gyertya a fenyő
és az áhítat
könnyes szagát
az emlékező gyertyák ölelésében
csendre hajtottam fejem.
Az ember sokkal több, mint amit önmagáról tudhat.
Embernek lenni annyit tesz, mint emberré válni.
(Jaspers)
A múlt és a jelen csupán az eszközünk;
célunk csakis a jövendő.
Így tehát sohasem élünk, hanem csak remélünk élni.
(Pascal)
KÉRDÉS ÉS FELELET
kérdés és felelet
áldás vagy verés
a valamit tevés
s ha majd
fehérré fakul
a csont
daccal jön a felelet
a lélek tisztaságában
valóvá válik az álom
alámerülök
patyolatvizében
cserzett ujjaimban
újraéled az érzés
értelme az Igének
homlokom a sapkám
szememre kéne húzni
hadd ne lássam
nem mindig talpra esnek
a fel-feldobott szavak
s akkor
mi értelme az Igének
szavak
a sötétben
elbújik a csend
ha mindenki hallgat
ki kopogtat az ajtón
kérdéseire
feleletet vár
az ablakon áttetsző
lámpa fénye
a szavak
csak szavak
ha nem hitünk szerint
épülnek fel gondolataink
hét lakattal
ha
hét lakattal is van
zárva
egyszer
minden ajtó
nyílik
de
istentudja
titkainktól
minden este
be is zárul
ám
egy csipetnyi
titkolt valóság
a legmélyebb
zugból
még
ha
hét lakattal is van
zárva
mindig
ajtón kívül marad
mindszenteki szél
a nyárnak is vége
az ősz
mázsás lépteivel
kifelé baktat
az indián nyárból
útjában
békanyálas árkok
záporvert temetők
varjak kaparásszák
kukoricatábla hátát
aranyindáin
a dombok közti mélybe
ereszkedő nap
csókot vált
a mindszenteki széllel
a gyertyák homályában
átöleli egymást
a volt és a van
egyhelyben állok
egyhelyben állok
nem mozdul a szél
csak
a viharverte sors
caplat el mellettem
s fenn
a sötétségben
tőlem búcsúznak
a holdsárga csillagok
mea culpa
bocsánatért esdekel
az alázat
kérkedik
ki arcon verte
dicsőség
vagy gyalázat
mea culpa
fekete lyuk
az árnyék
madárcsontú
terhétől megdől
majd fáradt
füstifecskeként
lassan húzni kezd
a szürkülő ég felé
elsüllyed az ifjúság
a távoli harangszó
zúgó tengerében
még csobbanna
néhányat
de hírtelen
ellepi
valami nagy-nagy
fekete lyuk
ki tudja
ki tudja
mikor volt a kezdet
mikor jő a vég
s a lenn
biztos hogy lenn van
s mire eljön az éj
nem lesz e már
végleg sötét
Törekszünk túlhaladni önmagunkon,
és isten-tudatunk mélységével együtt növekszünk,
ezzel egyszersmind áttekinthetőbbé leszünk
a magunk semmiségében.
(Jaspers)
Aki nem látja a világ hívságos voltát,
az maga is hívságos lélek.
(Pascal)
MUSZÁJ ELMONDANOM
muszáj elmondanom
kinyitom a szemem
íriszem
olvadó aranyglória
ablakán
betör a fény
fény - fény s fény
emóciók
sors
sorstalanság
papírra kéne vetni
le kellene írni
de
muszáj elmondanom
mert tollamból
kifogyott az élet
nincs bocsánat
miért én kérjek
bocsánatot
e világnak
újkori ősemberként
megbilincselt kezű
szolgája vagyok
a sok ígérettől
ádámvéres évacsont
s mivel a kutya is kiköp
nincs bocsánat
jövőkép
szorít az Idő
semmiség
és akkor mi van
életünk
elhajított kavicsként
kacsázik néhányat
majd
elsüllyed
a semmivé
váló
idő
tengerében
végveszélyben
a korsátánok
mint az eredendő bűn
reinkarnációi
hatalmat nyertek
az álnappalok fölött
isten megütközött
s én
becsukom a szemét
ott fenn
a magas égben
végveszélyben
az utolsó ítélet
a mindenségben
tüzes székben
isten ég el
Isten szava, mint ítélet,
saját ítéletünkben valósul meg, tetteink fölött.
Isten olyan mértékben van számomra,
ahogy én ténylegesen létezem.
(Jaspers)
Küzdelem tetszik nekünk, nem pedig a győzelem.
Sohasem a dolgokat hajhásszuk,
hanem magát a hajhászásokat.
(Pascal)
ELSZÁMOLÁS
elszámolás
haragra villan
a maradék élet
a távolitól
megszépül
a halott
mit számít már
az egykori gőg
kíméletes
az elszámolás
töviskoszorú
kérges tenyerű
jobb kezem
kezet fogott
az isiászos ballal
édes jó istenem
ideje lenne már
kibékülnöm
önmagammal
hat évtizedes
életem fája
alatt
mohaágyon ül korom
arcomba hajolnak
a csönd ágai
elsüllyedtek bennem
az egykor cikázó szavak
sok éve állok ott
ahol
nem csak egyhelyben álltam
még vágyom vonatra szállni
utazni hegyen völgyön át
de hiányos szándék
az akarat
szemez velem egy gondolat
én is mélyen magamba nézek
be kell engedni az ajtón
minden rég eltemetett emléket
én távolabb néztem annál
ameddig valójában látunk
ma sötét üvegen át
figyelem
meghasonlott
sötét világunk
történt ami történt
úgy történt
láttuk
viszlát tegnap
viszlát ifjúság
fejemre rakták a töviskoronát
mit ér már
a legbecsesebb szó
ha csak lábadat lógatod
hiába vagy méltó
a lázas igyekezethez
ízekre szaggatott az akarat
a sas és a varjak
1.
ma sem lettem
nagyobb
tegnapi önmagamnál
erőlködhetnék tovább
mindhiába
attól nem leszek
több
holnapra sem
a bölcsesség
a kegyelem
nem a nagyság
2.
hóba szórtam
magjaim
hóba írtam
gondolataim
felfalták
a kányák
mégis
hatvan évem
hatvan felé szakítom
ifjú gyermekként
mozog a toll kezemben
tavaszi szélként
trópusi viharként
cikázó sasként
3.
alattam
a föld árnyákos oldalán
egymással vitáznak
a varjak
álom
már
nem lötyög rajtam
az élet
rámszabott ruhája
hatvan évem
több száz kilós szorításában
feszengek
letépném
s meztelenségemben
újraálmodnám
csontsovány ifjúságom
hat évtized terhe
az évek
kattogó gyorsvonatként
elhanyagolt síneken
pattogó kitérőkön
cammogva
robogtak
én mégis
évekig
nyitott tetejű
képzeletbeli vagonokban éltem
felettem a borús égen
szürkén mosolyogtak fellegek
állomásról állomásra
utaztam
sosem volt gyermekként
s mindig őszi ködben
hat évtizedem terhe
hiába a tavaszi kikelet
már nem oszlik a köd
kenyértestvér
olyan valószínűtlen
az egykor volt
egyszerű
pedig
kenyértestvére
az emlékezésnek
ahogy jöttem
úgy megyek el
ahogy jöttem
úgy éltem
ahogy hagytak
már
nem lenne méltó
hozzám a panasz
szűk volt az élet
nekem
és
a létnek
deus ex machina
a csend asztalához ültem
mellém telepedett az este
egy hunyorgó csillag mögül
visszafordult a szél
s hatvan évem terhét
kipörgette a sors
isten tenyeréből
magjaimat
magába forgatta a föld
termésükből
áldott szókenyérként
születtem újra és újra
s lám a teremtő akaratból
cselekedeteim kalászai között
a pipacs s kéklő virág árnyékában
többé nem terem meg a gaz
pucéran
bort iszom
nem vizet prédikálok
rejtőzködnék
de titkom parázsra lépett
most ítéletre várva
meztelenül állok
bíráim előtt
s ha megfeszítenek
akkor is
borban a pucér igazság
eljövendő
gyere bölcs halál
kezet nyújtok neked
kiszorítom belőled
embergyilkos életed
gyere nyűgös világ
megharcolok veled
szeress gyilkolj
taposs a sorsba
mutasd meg igazi képedet
gyere
halhatatlan és igazságos
isten
kiben embert éltem
és hittem
ítéld meg sátánölelt életem
tedd egészé és végleg
ítéletem
gyere
csillagvirágos galaxis
hadd legyek én is
csillagfelhő
hadd legyen égi fényem
az esthajnal
utat mutatva
az eljövendő megváltónak
Keresem azt a létet, amely nem csak eltűnés.
Minél szabadabb az ember,
annál bizonyosabb számára az Isten.
A hatalom birtokosainak öntelt tervezgetése
a történelem vélt, totális ismerete alapján, katasztrófákban hiúsul meg.
(Jaspers)
Az emberek olyan szükségszerűen bolondok,
hogy, nem bolondnak lenni annyi volna,
mint, egy másfajta bolondság bolondja lenni.
(Pascal)
ITT RINGOTT BÖLCSŐNK
itt ringott bölcsőnk
jöttünk
innen és onnan
elhagytuk
az ősi tegnapot
kacskakezével
búcsút intett a tajga
s az őshazában
már nem sír utánunk
a táltos és a jurtaszellem
csak hazát cserétünk
szívünk a régi
tűlevelekből épült
fehérfalu házban
a csendes
és mégis vad
kárpátok karjai között
istván és gizella
véreként
ha nem is tetszik
egyeseknek
ezer éve
otthon vagyunk
itt ringott bölcsőnk
verejtékünkből
született
a délibábos ugar
a hófödte bérc
és a cikázó
kerecsensólyom
magyar lánya és fia
fekete árnyék
poros az út
mint az újszázadi
sors
kiszáradt
falevél nélküli
hársfák alatt
hűsöl a szegénység
valamiféle
fekete árnyék
húz el a házak fölött
s saját száján
sebet ejtve
vizitdíjat fizet
a nyomor
isten
becsukta a szemét
becsukom én is
mégis
egyre többet látok
szabadakarat
bizonygatva
a hatalom gyarlóságát
a virágzó élettel szemben
(dicső dolog)
morfondírozok
félve
a szobámban
rég letűnt homályban
keresem ifjúkorom
lázadó és akarnok
jobb jövőt remélő
hitét és szabadakaratát
alázatosan
és kellően meggyötörve
teremtő és temető
történelmünk tanulságait
összezavarodva
ahol
véges a végtelen
nincs virág a réteken
s pénteken
nem jajdít
háromkor
jézusért a harang
ahol
nincsenek párhuzamosok
csak megtelt temetők
ahol a holtak lelke zokog
mert véges a végtelen
mert az utópisztikus végzeten
nincs utolsó félelem
már emlékező
te deum sincs
a krisztusgyilkos pénteken
itt felejtett az úr
én is kételkedtem
hitetlenül
és tamáskodva
vájkáltam
a tövis szaggatta
gennyes sebekben
mégis
valami természetfeletti
és megmagyarázhatatlan
ítélete után
engem itt felejtett
az úr
kárpátok
kőbányáiban
kétlábú karvalyok
kaparták ki
kősíromat,
de temetésem közben
a távoli golgota felöl
vad vihar támadt,
s karjaiba kapott
a jézus-arcú szél.
megjártam a poklot
de már nem égetik
ál-prometheusok
arcomról
a megcserzett húst.
uram
te harmadnapra
engem is feltámasztottál!
jogom van
a mennyországhoz
Egy semmiségtől is megvigasztalódunk,
mert, egy semmiség is lesújt minket.
(Pascal)
A lét egyenlő a szabadsággal,
de megvalósításához autentikus választás szükséges,
ám ezt csak a szeretet és a hit biztosítja.
A szabadság üres volna ellentéte nélkül.
Minden világkép a világnak csak egy metszete,
a világ nem válik képpé.
Isten az eredet és a cél, ő a nyugalom.
Benne rejlik a biztonság.
(Jaspers)
BEVÉGEZTETETT
bevégeztetett
a korpusz árnyékát
elfútta a szél
a
bevégeztetés fája felett
műpacsirták énekelnek
a golgota oldalában
egy két szarvasbogár
hümmög a füvek között
napkelte
hogy az álmot ne zavarja
lábujjhegyen jár
a holnap
de követelődzik a kakas
s a hajnal mosolyában
pucérra vetkőzik
a reggel
apokalipszis
az eszmélés
zsenge korában
már
rég felrobbant
a világ
beleremegtek
a hajnalok
s a reggel
csak egy pillanatra
dugta ki a fejét
azóta
csak látszólag
kel fel a Nap
megfoghatatlan
az Idő
megyünk
a sors huzatától
az utcán
sarkon fordulnak
gondolataink
s utat törnek
a végtelenbe
valahonnan
mindig kimegyünk
hogy utána
bemehessünk
valahová
valamiért
valahonnan jött valakik vagyunk
ha kell
ha nem
bemegyünk valahová
s utána
legtöbbször
kimegyünk a semmibe
az Idő
az Idő
talán tegnap
talán már régebben
arcomra festette
az életem őszéből hulló
száraz falevelek
száraz barázdáit
bágyadt
a napsütés
lassan
mindent ellep a ködtől
könnyezik szemem
szemöldökömre
csendesen
rátelepedett a tél
éveim
útnak indultak
mint a rozsdabarna őszből
a megfáradt fecskék
egyszer ők is
talán én is
visszatérek
a hetediken
fekete és fehér szavaim
siratófala előtt állva
mályva és hamuszínű
arca színe annak
aki vélni tudja
voltam
s még itt vagyok
de összedőlt
az ősi kunyhóm
lelkem már
tovarebbenő piciny madár
keresztre feszített
kinek lételeme a posvány
állítsátok meg a földet
le akarok szállni
hogy mi lesz
s leginkább
mi marad utánam
szószikráim kihunytával
kit érdekel
a korsztárok
és butító-show-k árnyékában
kisbetűs és írásjelnélküli
az élet
állítsátok meg a földet
hadd kezdje elölről
a teremtő
újra és újra
az első naptól
a hetediken
felépítem kunyhóm
én is visszatérek
Krúdy Gyula Irodalmi Kör kiadványai
(2005-től)
Cecei Horváth Tibor: Testament (versek) 2005
Antalfy István: Négyes sorokban (versek) 2006
Porubszky Ildikó: szellemidéző szellemtánc (versek) 2006
Kanizsa József: Fény-glóriában (versek, grafikák) 2007
Dedik János: Novellák csokorban (novellák) 2007
Feinek György: Ezüstlakodalom (novellák) 2007
Kanizsa József-Simon M. Veronika: Karácsonyi csönd (kifestő) 2007
Negyed évszázad 8antológia) 2007
Király Lajos: Hittem, amit tettem (vers, próza, fotók) 2007
Riersch Zoltán: Arcomba hajolnak a csönd ágai (versek) 2008
Riersch Zoltán: Barackvirág ivadéka vagyok (versek) 2008
Antalfy István: Krétakör (szonettek) 2008
Kanizsa József-Koncz Eta: Karácsonyi béke (verses kifestő) 2008
R. Vitál Mária-Kanizsa József: Igazgyöngy (versek) 2008
Kanizsa József: Két kavics (válogatott versek) 2009
Riersch Zoltán: Míg van időm (versek) 2009
Riersch Zoltán: Fészket raktam Jézus tenyerébe (Istene versek) 2009
A szerző köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik szellemi vagy anyagi támogatásukkal segítették a könyv megjelenését:
Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet – Nagykanizsa
Bogár János elnök
Szemafor-Clean Kft. – Nagykanizsa
Böröcz Zoltán ügyvezető
Kanizsa-Infó Lapkiadó Kft, - a nagykanizsai Szuperinfó kiadója
Rudolf Tamás felelős kiadó - Török Tibor felelős szerkesztő
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Zalakomár Község Önkormányzata és Képviselőtestülete
T – MOBILE – Nagykanizsa
Sabjánné Varga Mária területi manager
VASTAGH FOTÓ – Nagykanizsa
Ct. Vastagh Zoltán
Halis István Városi Könyvtár – Nagykanizsa
Kardos Ferenc igazgatóhelyettes
Napfény, Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete – Nagykanizsa
Karosi Lászlóné elnök
Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Kht. – Nyomda
Szentgyörgyvölgyi Éva szerkesztő
Takács László Irodalmi Kör – Nagykanizsa
Krúdy Gyula Irodalmi Kör – Budapest – Óbuda
Nagykanizsa Szociális Foglalkoztató Kht. – Nyomda
Jézus Szíve Plébánia – Nagykanizsa
Fliszár Károly főesperes – plébános
Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Alapítvány
Halmos Ildikó igazgató
Péter János – Nyugd. ÁFÉSZ elnök – Nagykanizsa
Riersch Zoltán
Egy mindszenteki hajnalon, 1948-ban szüleletett, a Kis-Balaton lába alatt, a Karosi hegyek árnyékában álmosan csörgedező Mosó patak partjától éppen egy versnyire, a festői környezetben, és néha álmos nyugalomban élő, ám identitására, történelmére, hitéletére, kultúrájára és sportjára méltán büszke Kiskomáromban. Teremtője és sorsa úgy akarta, hogy éveit és életét megossza szülőfaluja, Murakeresztúr, Budapest, és a végső földi útállomás, Nagykanizsa között. Segéd, és betanított munka, sportvezetés, népművelés, munkaügy, irodavezetés és egyéb hivatalnokoskodás, táncpedagógusság, újságírás, és sok-sok földi nyavalya, szenvedély és betegség voltak útitársai. Időskorára tíz unokával engesztelte ki a Janus arcú sors.
Szerkesztette a Krónikát, a Monitort. Felelős szerkesztője volt a HetiMix Magazinnak, és a Dél-Zalai Civil Népújságnak. Felelőse, szervezője, szerkesztője, kiadója volt több antológiának. – Metamorfózis, Álmok, Lélekírók
Tagja volt a Kanizsa Műhelynek, a Zalai Írók Egyesületének. Alapító elnöke az Aranyecset Irodalmi, Előadóművészeti, Képzőművészeti és Zenei Egyesületnek, és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Jelenleg is tagja a nagykanizsai Takács László Irodalmi Körnek, és a budapesti Krúdy Gyula Irodalmi Körnek.
Önálló kötetei:
Néha téved a költő – 2002, Murai szél -2004, Kicsi kéz simul s kérges tenyérhez – 2005, Petróleumlámpák árnyékában – 2006, Barackvirág ivadéka vagyok – 2008, Arcomba hajolnak a csönd ágai – 2008
Tizenöt antológia társszerzője. Írásait több nyelvre (eszperantó, német, román, flamand, lengyel) lefordították. Számtalan prózája, publicisztikája, verse olvasható helyi és országos újságokban, s a világhálón, magyar és erdélyi honlapokon.
Megosztott Primavera – díjat kapott 2005-ben.
2008-ban a Krúdy Emlékbizottság Budapesten a Krúdy Szalonban – Díszoklevéllel tüntette ki.
Lexikon: Ki kicsoda Zala megyében
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
" A hetediken" :Ez a vers fogott meg leginkább.
Elgyávultságom posványba taszigál,
kellenek a szószikrák,
ellustult lelkemnek.
Az írott szó, majd odaszáll,
hol várja egy szomjas lélek,
hogy ne legyen írásjel nélküli az élet.
(még meg is ihlet! :) )
barnakati1974@citromail.hu
(forgószélkate, 2011.03.26 13:52)